Felhívások

Szakmai állásfoglalás a Himnuszról

A közelmúltban a magyar himnusz több alkalommal is méltatlan, a szerző szándékait és mű előadásának hagyományait sértő módon szólalt meg itthon és külföldön. Alulírottak a magyar zenei élet reprezentáns szakmai szervezeteinek nevében felemeljük szavunkat Magyarország legfőbb zenei szimbólumának, Erkel Ferenc Kölcsey Ferenc versére írt Hymnuszának védelmében.

Szakmai álláspontunk szerint a Himnuszt méltó módon többféle előadói változatban lehet megszólaltatni. Erkel Ferenc szimfonikus nagyzenekari kísérettel látta el, de elfogadott az énekszólam nélküli, zenekari előadás, illetve az ez alapján készült zongora-, illetve orgonakíséretes változat is, emellett a mű egy-, vagy a szintén a szerző által megírt, kíséret nélküli többszólamú éneklése is.

Kérjük mindazon szervezeteket, intézményeket, állami és kormányzati szerveket, magyar külképviseleteket, melyeknek mindenkori feladata, felelőssége az autentikus magyar himnusz megszólaltatása, hogy Erkel fohászát eredeti - a korabeli Nemzeti Színházi apparátusra komponált - formájában, vagy az utóbbi évtizedekben kialakult szokásjogra tekintettel esetleg Dohnányi Ernő újrahangszerelésében tegyék hozzáférhetővé, adják elő és semmiképp ne adjanak teret a Himnusszal kapcsolatos zenei kísérletezéseknek. Annak érdekében, hogy a Himnusz betölthesse „közének" funkcióját, kérjük, hogy olyan alkalmakkor, amikor remélhető, elvárható a közös éneklés, ott B-dúrban szólaljon meg a mű. A mintául szolgálható különböző előadási módok megtalálhatók az Erkel Ferenc Társaság honlapján.
 http://www.erkeltarsasag.hu/hymnus/


Budapest, 2013. március 15-én                              


Kovács Géza, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnöke

dr. Mindszenty Zsuzsánna, a  Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének elnöke

Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke      

Hollós Máté, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke

Zimányi Zsófia, a Magyar Zenei Tanács elnöke

dr. Tóthpál József, a Magyar Muzsikus Fórum elnöke

dr.Batta András
, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora

dr. Vikárius László
, a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság elnöke

dr. Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön legfrissebb eseményeinkről, híreinkről.

Kapcsolat

Lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeinken.

  • Telefon: +36/1/225-3713

Kövessen minket!

Kövessen minket a közösségi hálózaton.
Ön itt van: Főoldal Aktuális Felhívások Szakmai állásfoglalás a Himnuszról