Hírek

Gyászhír

80 éves korában elhunyt Szabó Tibor. A karnagy közel negyed századon át volt a Bartók Konzervatórium igazgatója. Temetése április 26-án, szerádn 13 óra 30-kor lesz a Fiumei úti temetőben.

A Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nevében Molnár Szabolcs zenetörténész búcsúzott:

„Néhány hete, születésnapján szerettük volna köszönteni, de üzent, hogy egy kicsit gyengélkedik. Mi pedig bíztunk abban, hogy hamarosan pótolhatjuk majd a találkozót. Szabó Tibor 1960-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Iskolateremtő mesterek, Vásárhelyi Zoltán és Szőnyi Erzsébet növendékeként nem lehet véletlen, hogy ő is iskolateremtő pedagógussá vált. Sokoldalú muzsikus volt, aki szervezőként, karmesterként és karnagyként is tevékenykedett, de fő hivatása mindig is a tanítás volt. Tanított és vezette az Esztergomi Állami Zeneiskolát, nevelte a zenetanári, karnagyi utánpótlást a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetében.
1981 és 2003 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója. Szerényen, alázattal, a zene szeretetét közvetítve tanított zeneelméletet, vezényelt énekkart és zenekart. Tudására a külföld is igényt tartott, hívták Németországba, Olaszországba és az Egyesült Államokba. 1978 és 1990 között a bostoni Kodály Intézet és a Hartfordi Egyetem vendégtanára volt. A Zenetanárok Társaságának alelnökeként, a Magyar Zenei Tanács elnökségének tagjaként energikusan képviselte szakmája érdekeit. Munkásságát számos díjjal ismerték el, többek között Bartók és Kodály Emlékplakettel, az Apáczai Csere János-díjjal és az Artisjus-díjjal.
Nagyon fog hiányozni bölcsessége, nyugalma, derűje és tapasztalata.”

Forrás: https://papageno.hu/intermezzo/2017/03/elhunyt-szabo-tibor-karnagy/ 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön legfrissebb eseményeinkről, híreinkről.

Kapcsolat

Lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeinken.

  • Telefon: +36/1/225-3713

Kövessen minket!

Kövessen minket a közösségi hálózaton.
Ön itt van: Főoldal Aktuális Hírek Gyászhír