Csokonai Vitéz Mihály-díjjal tüntették ki Monoki Lajost és a Táborfalvi Közművelődési és Népzenei Egyesületet. 2005 óta, évente egyszer kerül kiadásra, a nem hivatásos művészetek kiemelkedő alkotóinak, közösségeinek legrangosabb elismerése.
2010. január 22-n Csokonai közösségi-díjat kapott 35 éves kiemelkedő hagyományápoló, népzenei, népművészeti iskolateremtő, nevelő, oktató, előadói, Csutorás Tábor-szervezői tevékenységéért a Táborfalvi Népzenei Műhely, a Táborfalvi Közművelődési és Népzenei Egyesület. A szakmai kitüntetést a Magyar Kultúra Napján Birinyi András, az egyesület elnöke vette át dr. Hiller István minisztertől (OKM) és dr. Schneider Márta államtitkártól (OKM) a Szépművészeti Múzeumban rendezett ünnepségen.

Elismerés és köszönet illeti a Táborfalvi Népzenei Műhely alapítóit,a néhai Birinyi Andrást, fiait, Birinyi József művészeti vezetőt, Birinyi András hangszerkészítőt, Nagy Jánosnét, az egyesület gazdasági vezetőjét, szervezőjét, az együttes tagját és családját, Szabóné Nagy Annamária együttes vezetőt, a korábbi és mai népzenetanárokat, zenekarvezetőket, Hajnal Istvánt, Kovács Lászlót, Jóri Lajost, Kékesi Attilát, Lajtainé Móricz Ildikót, Sulcz Ferencet, Sulczné dr. Bükki Évát, Inoka Győzőt, Varró Márkot, Kerékgyártó Gergelyt és minden énekest, zenészt, közreműködőt, aki részese a közös értékteremtésnek, élménynek, sikernek. A táborfalvi népzenei „iskolából" kinövő együtteseknek: Táborfalvi Citerazenekar, Táborfalvi Népzenei Együttes, Csutorás Együttes, Cinege Zenekar,Szakástanyai Gyermek Citerazenekar, Kisboróka Énekegyüttes, Kisboróka Citerazenekar, Ökörszem Zenekar, Ifjas Vonósbanda, Inoka Győző és zenekara, Kerékgyártó Gergő és együttese, Zsendice Gyermekzenekar.

Külön köszönet a közösség, az egyesület munkáját segítő, támogató önkormányzatoknak, a Jókai Mór Művelődési Háznak, vezetőinek, a szakembereknek, intézményeknek, cégeknek, civileknek, családtagoknak, akik segítségével érték el a táborfalvi zenészek, énekesek, hangszerkészítők, tanárok, népzenekutatók, „csutorások", hogy ma már Táborfalva község nevét kiemelkedő népzeneészeiről ismerik idehaza, és szerte a világban.
Dr. Gerzanics Magdolna cikke |