Cikkek

A Bányai Júlia Általános Iskola gyermekkara és zenetagozata 1959-ben alakult Kissné Weiser Katalin vezetésével, amely megalakulása óta meghatározó eleme a hazai és nemzetközi zenei életnek. A kórus munkásságának alapjául kezdetektől a kodályi útmutatás szolgál, s a régóta jól bevált elvek alapján igyekszünk iskolánkból intelligens, zeneileg és minden tekintetben művelt fiatalságot kinevelni. Az évek során több kórus is alakult iskolánkban, hogy a hozzánk járó gyerekek mindegyike megtalálja a hozzá legközelebb álló foglalkozást, és ennek köszönhető, hogy a nálunk nevelkedett gyerekek mindig szeretettel gondolnak vissza iskolánkra.

Az alsós kórusba (Szivárvány Gyermekkar) 7-10 éves korig járnak a tanulók, ahol megismerhetik a kóruséneklés alapjait és szépségeit. Az alsós kórust a volt Bányais Deli Gabriella vezeti.

Az alsós kórusból kinövő gyerekek a későbbiekben, 16 éves korukig a felsős kórusban folytathatják az éneklést, a Lautitia Gyermekkarban. Ide az iskolából már elballagott volt diákjainkat is szeretettel látjuk, amivel iskolánk jó hírét is viszik tanulóink, hisz egy olyan alternatívát tudunk nyújtani a hétköznapokban a mai fiatalságnak, ami értéket közvetít, s hasznosan tölthetik el szabadidejüket. A kórust a szintén volt bányais Nemes József vezeti.

Éppen a fenti okból vált szükségessé megalakítani iskolánk Lautitia Vegyeskarát, amely már két éve működik nagy sikerrel, hiszen a volt diákjaink egyre nagyobb számba látogatják a próbákat. Ide 14 éves kortól lehet járni.

Ahogyan a kórus nevében is benne van (lautitia=ragyogás), nagyon fontos számunkra, hogy bármelyik kórusunkban éneklő kórustag ne csak a benne rejlő munkát és fáradtságot tanulja meg értékelni, hanem, hogy megmutathassuk, hogy mennyire értékes és fontos dolog értéket közvetíteni, s mindezt hogyan kell és érdemes tenni: ragyogó arccal, örömmel.

Munkánk egyik legfontosabb fokmérője és tükre a hazai és nemzetközi verseny. Mindegyik kórusunk számos ilyen megmérettetésen vett részt az utóbbi években. Ezekből néhány a teljesség igénye nélkül:

 
Szivárvány Gyermekkar

  • - 1998-ban részt vettek a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen,ahol Különdíjat kaptak.
  • - Nagy élmény volt számukra 1998-ban, 2000-ben, 2002-ben és 2005-ben a Mezőtúri Országos Kicsinyek Kórusa Fesztiválon való részt vétel, ahol minden alkalommal Fesztiváldíjat és Különdíjat kapták, valamint többször elnyerték a Közönségdíjat is.
  • - 2002-ben Olomoucban (Csehország) vettek részt Nemzetközi Kórusversenyen, ahol Ezüst medált nyertek el.
  • - 2003 nyarán Debrecen várost képviselték a Kaposváron megrendezett I. Pannonia Cantat Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválon. 2006 és 2008 nyarán újból Kaposváron jártak.
  • - 2006. november 23-26 között részt vettek a IV. Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen, ahol kategóriájuk legjobb kórusaként I. díjat kaptak.
  • - 2009 áprilisában az Éneklő Ifjúság hangverseny zsűrijétől Arany minősítést diplomával és Országos dicsérő oklevelet kaptak.

 

Lautitia Gyermekkar

  • - 2007-ben Országos Társaséneklési versenyen értünk el két első díjat, valamint szerepeltünk a németországi Eisenachban, ahol önálló hangversenyen kívül közreműködtünk a Liszt: Szent Erzsébet legendája című oratóriumban a weimari filharmonikusokkal.
  • - 2008-ban az Usedomi Ifjúsági Kórusfesztiválon vettünk részt.
  • - A 2009-es Országos Társaséneklési versenyen 4 első és 2 második díjat szereztünk.
  • - 2009 nyarán a németországi Wernigerode városában vettünk részt az V. Johannes Brahms Nemzetközi Versenyen, ahol gyermekkari kategóriában 3. helyezést értünk el, s Magyarországot egyedüli kórusként képviseltük.
  • - 2009 novemberében, a Kodály Zoltán V. Magyar Kórusverseny gyermekkari kategóriájában első helyezést értünk el, valamint két különdíjat érdemeltünk ki.
  • - 2010-ben a XXIV. Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen gyermekkari kategóriában II. helyezést értünk el, valamint egy karnagyi különdíjjal gazdagodtunk.

PROGRAMTERV

 

2010. október 11. /hétfő/

  • - 18.00 - 20.00 Összkari próba a volt és jelenlegi Bányaisoknak Kissné Weiser Kati nénivel az iskola tornatermében.

Műsoron:

Bárdos Lajos: Ave Maris Stella

Kodály Zoltán: Lengyel László

Kodály Zoltán: Esti dal

Charpentier: Te Deum (rézfúvós ötössel, timpanival)

 

2010. október 13. /szerda/

  • - 18.00 - 20.00 Összkari próba a volt és jelenlegi Bányaisoknak Kissné Weiser Kati nénivel az iskola tornatermében.

 

2010. október 14. /csütörtök/

  • - 18.00 - 20.00 Összkari próba a volt és jelenlegi Bányaisoknak Kissné Weiser Kati nénivel az iskola tornatermében.

 

2010. október 15. /péntek/

  • - 18.00 Volt Bányaisok Gálahangversenye /Liszt terem/

Vendégeink: Nyakas Éva-operaénekes (Brüsszel); Ifj. Duffek Mihály-fagott; Ölveti Mátyás-cselló; Mercs Angéla-ének;Tamási Borbála-tekerőlant; Csige Ildikó-népi ének; Bódi Mariann-operaénekes; Bodó Antónia-hegedű

 

2010. október 16. /szombat/

  • - 10.00 A Jubileumi rendezvénysorozat és az ehhez kapcsolódó kiállítás hivatalos megnyitója /Bányai/ (Régi fotók, plakátok, oklevelek, Kodály-üzenetek a Bányainak, hangfelvételek, lemezek, ereklyék, serlegek)
  • - 12.00 Osztálytalálkozók, kötetlen beszélgetések volt társakkal, tanárokkal
  • - 19.00 Könnyűzenei találkozó a volt bányais „sztárokkal" /Campus étterem/

 

Fellépők: Skafunderz, Solar Surf, Honolulu Stars

 

 

2010. október 17. /vasárnap/

  • - 10.00 - 13.00 Főpróba /Kölcsey Központ/
  • - 18.00 - 20.00 Jubileumi hangverseny /Kölcsey Központ/

 

Közreműködnek:

  • - A Bányai Júlia Általános Iskola Szivárvány Gyermekkara
  • - A Bányai Júlia Általános Iskola Lautitia Gyermekkara
  • - A Bányai Júlia Általános Iskola Lautitia Ifjúsági Vegyeskara
  • - A Bányai Júlia Általános Iskola volt és jelenlegi növendékeinek Összkara

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön legfrissebb eseményeinkről, híreinkről.

Kapcsolat

Lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeinken.

  • Telefon: +36/1/225-3713

Kövessen minket!

Kövessen minket a közösségi hálózaton.
Ön itt van: Főoldal