|
Magyar sikerek a Nemzetközi Bach Versenyen |
|
Johann Sebastian Bach közel 30 évet élt Lipcsében, és a városban 1950 óta rendezik meg a Nemzetközi Johann Sebastian Bach Versenyt, amelyen ezúttal két magyar muzsikus is a legjobbak között szerepelt.
Szigetvári Dávid tenor énekművész első helyezést, Rohmann Ditta csellóművész második helyezést ért el a Nemzetközi Johann Sebastian Bach Versenyen Lipcsében. A július 4-e óta tartó megméretettés négy fordulójába az előválogatás után 23 ország 112 művésze jutott be. A versenyt 1950-ben rendezték meg először, és 1996 óta kétévente tartják meg, váltott kategóriákban: az idén ének - cselló - orgona versenyt két év múlva zongora - csembaló - hegedű hangszerek váltják. Így négyévente kerül sor egy-egy kategóriára.
Szigetvári Dávid 56 előadóval együtt jutott az első fordulóba, a döntőben ebből hárman maradtak, ahol Dávid első helyezése után a második díjat Benno Schachtner, a harmadik díjat Matthias Winckhler német előadók nyerték el. A 10 ezer eurót és hatalmas kitüntetést jelentő első helyezés a tenor énekes számára további új lehetőségeket nyit meg, emellett szakmai szempontból is fontos a művésznek: a zsűri döntése egyben visszaigazolás is arról, hogy "jól végzem a munkámat"- nyilatkozta az MTI-nek. (fotó: fidelio.hu)
Rohmann Ditta 33 társával indult a július 4-én kezdődő versenyen cselló kategóriában. A kínai Csu Pej-liang (Zhu Beiliang) első helyezést, a magyar művész a 7500 euróval járó második helyezést illetve az Odera menti Frankfurtban működő Carl Philipp Emanuel Bach zenei társaság különdíját nyerte el, a harmadik helyen a francia Clara Pouvreau végzett. (fotó:Müpa)
Az idén Junior Prima díjat kapott Rohmann az alapvetően barokk és klasszikus repertoárt barokk hangolású modern csellóval és barokk vonóval szólaltatta meg.
Forrás: http://www.musicianswho.hu/ |